A DigiSuli egy olyan hely, ahol a 8-18 éves korosztályba tartozó gyerekek/fiatalok játékos körülmények között ismerkedhetnek meg a technológia világával, sajátíthatják el a kódolás alapjait. A DigiSuli csak nevében suli, amit kerülni szeretnénk az pont az iskolai hangulat, az ott megszokott szigorú keretek. Nálunk igazán használhatod a kreativitásodat, és bátran felfedezheted a határaidat mentoraink segítségével.
Megismertetni a fiatalokkal a kódolás világát, erősíteni bennük a motivációt, hogy bátran ismerkedjenek a modern technológiákkal és későbbi iskola és pályaválasztásaik során merjenek ilyen területen elhelyezkedni.
Szeretnénk, ha szűkebb és tágabb lakókörnyezetünk sem maradna le a technológiai fejlődésben, amihez elengedhetetlennek tartjuk a fiatalok látókörének és kreativitásának fejlesztését.
Kreativításod határtalanul szárnyalhat
Havi és félévi fizetési lehetőségek vannak.
Jelenleg a következő kurzusokra tudsz jelentkezni
Neked ajánljuk, akik már tudsz írni, olvasni, de még nem próbáltad a számítógépet programozni.
Ezeket a foglalkozásokat Neked ajánljuk, ha alig várod, hogy hazaérj az iskolából és újra visszatérj a Minecraft játék világába.
Szeretnél már egy saját honlapot, de nem tudod, hogyan állj neki? Akkor gyere és tanuld meg nálunk a weblapok összeállításának alapjait!
Haladó programozásoktatás játékos formában kalandos környezetben azoknak akik már túl vannak a Blokk programozáson
Ha különösen érdekel, hogyan lehet a szép képeket még érdekesebbé tenni, hogyan tudsz figyelemfelkeltő videókat készíteni